2019. máj 08.

Vendégváró nő ámokfutása

írta: NVK
Vendégváró nő ámokfutása

#ámokfutó #őrültnő #csakkajanincs

pizza-3007395_640.jpg

Szívem, vendégeket hívtam! 
Ez az a mondat, amitől icipicire összeugrik a gyomrom.

A mondat, amitől a  szemem azonnal lézersugár pontossággal felméri, mit lát egy idegen, ha belép az ajtón, s mi az, amit villámgyorsan sikálni, suvickolni, elpakolni, bedugdosni, letakarni, lemosni, kimosni, elmosni, felmosni (hányféleképpen lehet mosni egy lakásban?) kell.

A mondat, amit utálok hallani.

Na, nem ám azért, mert utálom az embereket. Ellenkezőleg. Nagyon is szeretem az embereket.
Náluk. Az utcán. Egy szórakozóhelyen. A játszótéren. Bárhol. Csak nem nálunk.

Mert ha vendégek jönnek, valami buta reflex miatt azonnal szörnyű vágtába kezdek.
Mert megfelelni akarok. Tökéletességet akarok. Csillivillit akarok.
Ha vendégek jönnek, látok rémképeket szörnyülködő emberekről, akik nem is tudom, sikítva menekülnek egy kis vízkőfolttól a mosdókagylóban.

Ezért lesikálom a csapot. A tükröket. A budit. A budit kétszer, mert másoknál én azt nézem meg legjobban.

Rakok ki tiszta törölközőket, port törölgetek, sorrendbe rakom a papucsokat, eldugom a szennyes ruhákat, a vasalásra váró ruhákat, összeszedem az ágy alá rugdosott zoknikat.
Elkezdem felszámolni a gyerekszoba őskáoszát. Mondjuk ezt általában hamar abba is hagyom. Minek?
Lehetetlen küldetés, s ha meg is csinálnék valamit, 20 percig tartana a gyerekeknek szétbombázni.

Így csak becsukom az ajtót, mivel amit nem látok, az nincs is.

Körbeszaladok, mindent leellenőrzök, aztán magamat is rendbe rakom.

Így mikor megjönnek a vendégek patyolat vagyok én is, a lakás is, a gyerekek is. Ja, nem, a kicsi tiszta maszat. Mint mindig.
Aztán a vendégek körülnézés nélkül kényelembe helyezik maguk.
Illetve nem. Egy dolgot megnéznek. De azt alaposan... megnézik, vajon mit lehet enni.

Én meg ott állok, mint egy bolond.

Bocs. Rendeljek pizzát?

Szólj hozzá

önazonosság