2018. dec 02.

,,Szuszogva közölte, tudja, hogy tetszik nekem."

írta: NVK
,,Szuszogva közölte, tudja, hogy tetszik nekem."

#bárkivelmegtörténhet #zaklatás #erőszak

pexels-photo-736843.jpeg

 Bármikor, bárkivel megtörténhet...

"Huszonévesen a barátaimmal béreltem közös lakást egy kisváros panelrengetegének közepén. Életem első önálló otthona volt, amit már nem a szüleim finanszíroztak.
Igazi szabad élet volt.

A főbérlőnk, egy 50-es kedélyes fószer nem kötött bele semmibe, egyszer egy hónapban jött, elszámoltunk, viccelődött, elment. Többnyire velem tárgyalt, valamiért én szimpatikusabb voltam neki, mint a lakótársnőim.

Már több, mint egy éve laktunk ott, mikor egy délelőtt beállított. Épp nem volt fizetésidő, nem is számítottunk rá. Én nyitottam ajtót, a barátnőm a kisszobában még aludt.
A főbérlő körülnézett, bekukkantott a konyhába, aztán besétált a nagyszobába, s valami beázásról hadovált. Gyanútlanul követtem. 

Minden átmenet nélkül, hirtelen és nagy erővel az ágyra lökött. Villámgyorsan, váratlanul mozgott, időm sem volt reagálni, s már teljes súlyával a matracba szorított.
A kezével durván megmarkolta a mellem, a térdével meg szétfeszítette a lábam.
Közben szuszogva közölte, észrevette, hogy tetszik nekem, hisz mindig olyan kedves vagyok, ha jön a pénzért. Most cserébe ő is kedves lesz hozzám...

A rémülettől csak sokára jött hang a torkomra, akkor sikítva kiáltottam a barátnőm nevét. A főbérlő ebből kapcsolt, hogy a kisszobában lehet valaki. Felpattant és elment.
Majdnem megerőszakolt úgy, hogy nem is voltunk egyedül a lakásban. Sokáig zokogtam az ágyon kuporogva.
Felállni nem tudtam, mert a lábaim nem bírtak el. Csak remegtem és sírtam.
A következő hónapban felmondtuk az albérletet."

Én az ajtócsapódásra ébredtem. Igen, én voltam a barátnő a kisszobában.
A kiáltását meg sem hallottam. Emlékszem, remegett és zokogott. Sokkos állapotban volt. Hosszú-hosszú percekig simogattam a hátát. Arra gondoltam, ha erősebben fogja be az az állat a száját, simán megerőszakolja úgy, hogy én édesdeden szundikálok mellettük. Mérges voltam magamra. 

Utána még sokszor beszélgettünk az esetről, és mindig oda lyukadtunk ki, soha semmi nem utalt rá, hogy valaha ez megtörténhet. 

Mégis, részben magunkat hibáztattuk mindketten. Pedig ez butaság. Nem csináltunk a világon semmit. Nem voltunk hibások. Ő volt a hibás.

Mégsem csináltunk mást, csak elköltöztünk. Úgy csináltunk, mintha nem történt volna semmi. Hiba volt.

Szólj hozzá

önazonosság