Kiskamasz lett a lányom. Nemsokára 9 éves, de mintha teljesen megvadult volna.
Az én aranyos, csendes, szófogadó gyermekemből, aki sosem lódított, sosem feleselt, nos belőle egy kis hárpia lett, akit bizony csíptem már rajt füllentésen, folyamatosan szájal és undokul (szépen fogalmaztam, mert a seggéből rángat találóbb lenne) beszél hozzám. 

Duzzog, követelőzik, ok nélkül sír, érzelmileg zsarol. Ezeket képes pillanatonként váltogatni is, olyan gyorsan, hogy a lépést sem bírom tartani vele.

Kiskamaszként keményen feladja a leckét (ha belegondolok, mi vár rám később, gondolkodok a kötélen).
Egyre gyakrabban nem tudom, mit kellene egy-egy viselkedésére reagálnom, pedig ugyanezen átmentem én is ha hihetek apámnak.

Nem egyszer tettem már fel magamnak a kérdést: Hol rontottam el?

Ezen gondolkodtam épp egyik este is, mikor belefutottam egy cikkbe a tibeti elvekről. Megmutatom, mert nagyon érdekesnek találtam. 

 Íme a tibeti nevelés alapvető szabályai:

A legfontosabb dolog: nem szabad sem megalázni, sem testi fenyítést alkalmazni a gyerekkel szemben! 

-  A gyereknevelés első időszaka 5 éves korig:
 A gyermeket ,,királyként kell kezelni". Nem szabad megtiltani semmit, csak megzavarni a helytelen cselekedet közben. Ha a gyerek valami veszélyeset csinál, akkor mérges arccal rá kell szólni. A gyermek tökéletesen megérti ezt a nyelvet. Ebben az időszakban még nem képes hosszú logikai láncokat létrehozni. Például összetört egy drága váza. A gyerek még nem fogja megérteni, hogy ilyen váza megvásárlásához keményen kell dolgozni, pénzt keresni. 
De a büntetést érzi, mint elnyomást az erőtől. Meg fogja tanulni, hogy ne verje le a vázát, hanem engedelmeskedjen az erőnek.

- A  gyereknevelés második időszaka: 5-től 10 éves korig
Ekkor a gyermeket ,,rabszolgaként" kell kezelni. Feladatokat kell neki adni, s meg kell követelni azt, hogy azok meg is legyenek csinálva. Meg lehet büntetni a hiba miatt (de nem fizikailag). Ebben az időben az értelem aktívan fejlődik. A gyermeknek meg kell tanulnia azt, hogy előre megjósolja az emberek reakcióit arra, amit ő cselekszik. Tudnia kell, melyik cselekedetével vált ki pozitív, s melyikkel negatív reakciót. El kell tudnia kerülni a negatív megnyilvánulásokat. Ebben az időszakban tanítani-tanítani-tanítani kell a gyereket.

-  A gyereknevelés harmadik időszaka: 10-től 15 éves korig
Ebben az időszakban a gyereket egyenlő partnerként kell kezelni. Minden fontos kérdésben ki kell kérni a véleményét, meg kell vele beszélni a dolgokat. Biztosítani kell a függetlenségét. Ha nem akarjuk, hogy valamit megtegyen, akkor a negatív következményekre kell koncentrálni inkább, elkerülve a közvetlen tiltásokat. Ebben az időben függetlenedik a gyerek és jön létre nála az önálló gondolkodás.

-  Az utolsó időszak: 15 éves kor felett
Ebben az időszakban a már nem is gyereket tisztelettel kell kezelni. Ilyenkor már túl késő a nevelés, az eddigi munka gyümölcsét kell learatni.

Milyen következményekkel járhat ezeknek a szabályoknak a figyelmen kívül hagyása?

- Ha elfojtjuk az 5 év alatti gyermekeket, akkor elnyomjuk érdeklődését az életben, az értelemben. 
- Ha 5 éves kora után bébinek kezeljük akkor a gyermek teszetosza lesz, aki képtelen lesz önállóan elvégezni bármit. 
- Ha 10 éves kora után gyerekként van kezelve otthon, akkor kívülről, valószínűleg a barátai fogják befolyásolni a viselkedését, s az lehet, hogy nem a megfelelő irány lesz. 
- Ha nincs tisztelve a gyerek 15 éves kora után, akkor nem fog megbocsátani, és a lehető legkorábban elhagyja a szülői házat örökre.

A környezetemet elnézve ez nagyon is életszagú gondolatsor. Ezt alapul véve nekem most a ,,rabszolgaidőszak" van soron. 

De hogy a francba csináljam, mikor mindig, mindenre kőkemény elutasítást kapok?