Tudjátok, nagyon kíváncsi lettem a Tinderre.
Úton-útfélen hallok róla, a csapból is folyik, én meg azt se tudom, mi a lényege, egyáltalán hogyan képzeljem el. Oké, azt vágom, hogy húzni kell jobbra-balra, de ennyi az összes tudományom.

Eljátszottam a gondolattal, hogy felregisztrálok, kielégíteni a kíváncsiságom. Nagy volt a csábítás, hogy szórakozok kicsit, de hosszas latolgatás után letettem róla. Nem akartam ugyanis a páromat azzal megalázni, hogy felrakom magam egy társkeresőre.
Felmerült az álregisztráció lehetősége. Ezen is agyaltam, de aztán győzött bennem a becsület: úgyis annyi csaló van, nem növelem a számukat.

Így Tinderszűz maradtam.
De azért a téma csak nem hagyott nyugodni. Ne már, hogy én nem tudom, mi is a Tinder! Addig rugóztam rajta, amíg végül megszánt egy ismerősöm, és megmutatta.

- Na nézd! Itt a kép. Tetszik szív, nem tetszik iksz. Ha nála is szív, akkor párba álltok.
- Kap értesítést arról, hogy nálam kuka vagy nem kuka?
- Nem. Csak arról, ha párba álltok. Kivétel a superlike. Ez a kék csillag itt. Arról kap értesítést.
- Oké, párba álltunk... És?
- Semmi, akkor minden a szokásos. Mehet a chat. Lehet ismerkedni.

Elsőre tetszett a lényeg. Nincsenek felesleges körök, ez jó.
De aztán elgondolkodtam.

Mindig arról papolunk, hogy nem minden a külső, hogy a belső értékek is számítanak. Erre itt egy alkalmazás, ami lényegében az alapvető beszélgetést is választáshoz köti, a választást pedig külső benyomásokra építi.

Hisz tulajdonképpen ránézek valakire, és döntök.
Tetszik - szív, ronda - kuka. Mindezt egyetlen pillantásból, három másodperc alatt.
Ez aztán a villámrandi. Éljen az esélyegyenlőség!
De most komolyan, ki húzná szívre egy ronda embernél? Gyanítom, még a full átlagok sem rúgnak labdába.

Akkor ők mind kuka?

Vajon hány szép ember van a világon?
Kicsit nézelődtünk, és megállapítottam, hogy meglepően sok. Csupa űberhelyes, csupaizom, extrém sportot űző macsót sodort elém a Tinder.

Elkezdtem irigyelni a mai fiatalokat. De jó nektek.
Az én világomban 26 felett bizony a srácok zöme erős dudorokkal csak egyetlen helyen rendelkezik: hastájékon. Extrém sportokat max tévében látnak, és homloktájékon sincs mindegyiknek dús, koromfekete haja.

Elkezdtem irigykedni, de ez is csak addig tartott, mint a választásra szánt idő: három másodpercig. Aztán rádöbbentem, hogy ez így biztos nem jó.

Hisz vagy mindenki hazudik a kinézetéről, vagy az elvárásoknak lehetetlen megfelelni, és az átlagok örök szinglik maradnak.
Talán kéne egy társkereső, ahol csak beszélgetni lehetne, kép nélkül: Vakrandioldal.
Vagy ilyesmi. Fene tudja.

Valahogy a külalak teljes kizárása ugyanolyan hibás megközelítésnek tűnik, mint a Tinder, a maga külsőségen alapuló hamisságával.

Ám hamis vagy nem, mégis működik. Sok szerelem szövődött már jobbra-balra pöccintés közben, szóval megéri próbálkozni...

Mert minden jobb, mint a sült galambra várni.