Elméláztam...

Tegnap még babáztam a barátnőimmel az oviban, leckét magoltam az általánosban és dugi cigit pöfékeltem a gimiben, ma meg már 40 éves vagyok.

Mikor lettem felnőtt?

Oké, az egész nem egy szempillantás alatt zajlott. Nem a szekrényben változtam át, mint Jennifer Garner a Hirtelen 30-ban.
Ám ma végre megfogalmaztam magamnak, hogy már semmi nem olyan, mint régen.

Bölcselkedtem kicsit (hahaha) és öt, igen fontos tanulságot vontam le:

1. Felnőttek már nem léteznek

Most, hogy feleszméltem, látom a szakállas (miért lett hirtelen minden fiú ismerősömnek szakálla????) barátaimat esküvői gyűrűvel az ujjukon és a barátnőimet babakocsit tologatva.

Ez így kimondva is hihetetlen...

Hiszen csak tegnap volt, hogy vihogtunk, popcornt majszolva a szüleink kanapéján, bandukoltunk haza egymást támogatva egy átbulizott éjszaka után és telefonon kibeszéltük az első munkanap kínjait...

Akkoriban nem volt bennünk semmi felnőttes. Nem akartunk felelősséget vállalni - arra ott voltak a szüleink-, nem akartunk csekkeket fizetni, sem komolyabb dolgokról gondolkodni, mint a következő buli és az aktuális szerelem.
És most egyszerre nálunk vannak a csekkek, és már nem csak magunkról kell döntenünk. 
Eltűntek a felnőttek. Mi lettünk a felnőttek.

Már nem mi köszönünk csókolomot, hanem nekünk köszönik. Brrr!

2. Az iskolai évek mégsem az életünk legjobb évei

Tiniként azt gondoltam, a diákéveknél semmi nem lehet jobb és minden felnőttet matuzsálemnek láttam.

Mekkorát tévedtem!

Igen, az életkorral egyenesen arányosan jönnek problémák, ez nem vitás. Ám, ha ezeken túlnézek azt kell mondanom: a 30-40 éves kor maga a szabadság!

Nincs teljes pénzhiány, megvont zsebpénz, tekintélyelvű ősök, bizonytalanság és a legrosszabbkor megjelenő pattanások...  Van viszont tapasztalat, számtalan dolog, ami tényleg érdekes és van jog a saját élethez, saját döntésekhez! Ha pedig hab is van a tortán, akkor van elég pénz is ahhoz, hogy könnyebb legyen az élet.

3. A szülők nem is olyan hülyék

A felbolydult hormonok időszakában úgy tűnt számomra, hogy a szüleim minimum rövidlátók: állandóan beleszólnak az életembe és csak akadályoznak.

Mit tudhatnak az életről? - dohogtam folyton. Állandó robot, unalmas szabadidő, ,,hasznos" dolgok és végtelen kontrol...

Aztán, a 30-as, majd most a 40-es év kopogtatott az ajtómon és a fátyol lerepült a szememről.

Anyunak igaza volt, mikor a betűrt derékról, meleg alsóneműről beszélt, hisz így nagyobb esélyem lett arra, hogy én is anya lehessek. Apám intelmei sem voltak feleslegesek a takarékoskodásról, előre gondolkodásról. És igazából a spenót, a tök meg a brokkoli tényleg finomak. Ki hitte volna?

4. A tudás halmozása nem olyan fontos, mint hogy alkalmazni is tudjuk

Fiatalként megpróbáltam a lehető legtöbb tudást magamba szívni (kivéve a nagy szerelmek idején, mert akkor mindent rózsaszín köd borított). Igyekeztem a lehető legtöbb dolgot kipróbálni, megtapasztalni: azt gondoltam, minél több dolgot ismerek, annál jobbak az esélyeim egy ,,jó életre".
Csak most jöttem rá, hogy nem minden a tudás.

Hiszen mi haszna van egy halom információnak, ha nem tudom jól használni? Nem a tudás mennyisége a fontos, hanem az, hogy amit tudunk, azt tudjuk jól hasznosítani.

5. Nem lehet kipróbálni mindent

Fiatalként nem akartam semmiből sem kimaradni. Mindent ki akartam próbálni. A szexet (nem csak egyszer és egyféleképpen), az alkoholt, a füvet, csomó fajta ételt, mindenféle extrém sportokat. Világot is akartam látni.

Sok dolog ezekből sikerült is. Azonban 40 éves kell, hogy legyek ahhoz, hogy megértsem: túl nagy a világ, túl kevés az idő, egyszerűen nem lehet mindent kipróbálni, nem lehet mindent megtapasztalni. 

Azt hiszem, ezen a ponton engedtem el a sárkányrepülés vágyát, viszont Ausztráliát és a lovaglást megtartottam. Már nem akarok mindent. Csak sokat.

Az is elég lesz.

40 éves koromra benőtt a fejem lágya.

Sok mindent átértékeltem, megértettem.

Már tudom, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudok irányítani, bármennyire is akarnám - de azt is megtanultam, hogy nem is kell mindent kontroll alatt tartanom. 

Csak arra kell odafigyelnem, ha jön egy esély, azt ne szalasszam el!