Amikor az embernek jól megy a sora, sok a barátja. Oké, barátnak túlzás mondani, fogalmazzuk meg úgy, tele van a környezete ismerősökkel. Akik látszólag rendesek, kedvesek, segítenek, de igazából lakmározó élősködők, és mindig akarnak valamit.
Mi akarsz lenni? - Sikeres!Mit akarsz? - Sok pénzt! Elismerést! Csillogást!Mikor akarod? - Majd!
Csak ült az ágy szélén.Lábai, mint két mázsás kő, felvizesedve, kő keményen lógtak lefelé. Jó lett volna felemelni, felpolcolni, de alig maradt ereje. A reggeli zsemle meg vaj is bedobva ott száradt a kisszekrény aljában. Aminek az ajtaja beragadt, kirángatni nem is bírta.
Észrevettétek, mennyire hajlamosak vagyunk elégedetlenkedni? Hogy mennyire rászoktunk arra, hogy folyton csak a rossz dolgokat vegyük észre?Nem csak másokban, magunkban is.
Szilveszter éjjel szívinfarktust kapott az egyik nagyon kedves ismerősöm.Csak úgy, minden átmenet nélkül. Csak vásárolgatott, s közben szorítani kezdett a mellkasa.Alig több, mint 40 éves.