Ha megkérdi valaki, miben hiszel, mit felelsz?

Gyerekként a Télapóban, a Húsvéti Nyúlban, Anya szavában...
Tiniként a barátokban és az első szerelem mindent elsöprő erejében...

Felnőttként már jóval árnyaltabb a helyzet, ahány ember annyiféle dologban hisz. Hihetünk a Mennyország létezésében, a Lélekvándorlásban, de ugyanígy hihetünk a Sorsban, a Végzetben, a Véletlenben.
Van, aki a péntek 13-ban és a fekete macskában hisz, van, aki a boszorkányokban.
A sor végtelen... a hite pedig mindenkinek magánügye.

A barátnőmmel a vonaton utazva a hitről beszélgettünk. Persze csak karcolgattuk a felszínt, hisz olyan sokrétű, belemélyedni nem volt lehetőségünk.

Ő abban hisz, hogy bűneinket egyik életünkből a másikba görgetjük, s semmi nem véletlen, a gyermek születésétől a halálig minden okkal történik, de az ok gyakran előző életben keresendő.

Én ebben nem hiszek.
Mindig is azt gondoltam, és egész életemben aszerint éltem, hogy amit adsz, azt kapod. Jelen életemben elkövetett hibáimért jelen életemben ,,fizetek" .
Ezért mindig próbálok úgy viselkedni mindenkivel, hogy ne kelljen megbánnom semmit.

Elgondolkodtam a hiten. Miben hiszek én?

Hiszek a jó tett erejében, hiszek az egyenes őszinte szóban (még akkor is, ha bánt), hiszek az odafigyelés hasznosságában és abban, hogy adni jobb, mint kapni.
És talán kevésbé vagyok racionális, mint gondoltam, mert hiszek, a fekete macskában és a kéményseprőben, és még a szellemekben is, na és abban, hogy a párna alá dugott kívánságok valóra válnak.