Itt az év vége. Indul a karácsonyi roham, az idegeskedés, a megfelelési kényszer.

Az emberek megrohanják a nagyáruházakat. Vesznek egy csomó dolgot, amire nincs szükségük, és felvesznek egy halom áruhitelt, hogy villantsanak valami nagyot a karácsonyfa alatt, amit tulajdonképpen meg sem engedhetnének maguknak. Mégis megveszik, mert kell az illúzió! Úgy kell kinéznie, mintha....

Én az idén minimálra veszem a karácsonyt. Minimál stressz, minimál készülődés, minimál mennyiségű ajándék. Se energiám, se kedvem, se pénzem nincs most többre. (jajajaj szegény én, úgy sajnálom magam)

A gyerekeknek lesz mit bontani, lesz karácsonyi menü, karácsonyi sütés együtt, fények, zene - zene az mindig kell - és lesz sok közös játék.
Rengeteget dolgoztam az idén, az ünnepek alatt azt tervezem, hogy felesleges pénzköltés helyett időt adok a szeretteimnek.
Időt, amit együtt töltünk.

És időt adok magamnak is - arra, hogy átgondoljam az évemet. Mik azok a hibák, amiket elkövettem, mit kellett volna és mit kell majd ezután másképp csinálnom, és milyen tanulságot tudok levonni és kamatoztatni.

Ez utóbbi azt hiszem egyébként már kitisztult a fejemben az elmúlt napokban. Ha cinikus lennék, most traktálnálak is benneteket ilyen hangzatos, ezerszer hallott bölcseletekkel, mint:

,,Ne bízz senkiben!"

,,Bajban tudod meg, ki az igazi barát."

,,Ha bajban vagy és süllyed a hajó a patkányok eliszkolnak."

,,Mindig biztosítsd be magad."

Ám ez mind felesleges frázis.
Úgyis mindenki a maga kakájába lép bele, és aztán abból is mászik ki. Ezeket a dolgokat nem lehet más kárából megtanulni, mert az ember hisz. Hisz abban, hogy vele nem történik semmi rossz. Őt nem verik át, nem hagyják cserben, nem használják ki. Hiszi, hogy minden jóra fordul, hogy szerencséje lesz, hogy még most az egyszer megússza.

És ez olykor így is van. Máskor meg nem, és jön a szar. De, és ez azért biztató az új évre nézve: elmúlik.