Mostanában, hogy drága gyermekem kiskamasz lett, a kommunikáció köztem és közte meglehetősen akadozik. Vagy ha van, gyakran fullad duzzogásba, veszekedésbe.

Bántjuk egymást - akaratlanul is. 

Néha azt érzem, egyszer meg kellett tanulnom megérteni a lányomat, mikor még nem beszélt, s most meg kell értenem újból, mert mást mondd a szája, mint amit gondol.
S nekem a gondolatait kellene jól fordítanom ahhoz, hogy valamilyen szinten megértsem, megértsük egymást.

Bár gyakran azt érzem, aknamezőn járok, és ez csak egyre rosszabb lesz, azért van néhány dolog, ami segít kicsit, hogy legalább néha tűzszünet legyen köztünk.

1. Nem tartok szülői prédikációt
Sem kiselőadást. Nem használok összetett mondatokat, sem olyan kifejezéseket, amiket fix, hogy nem ért. Ha látom, hogy a szemei elkalandoznak, és nem igazán figyel, rövidre fogom. Nincs értelme nyújtani a lamentációt, csak mindkettőnket felidegesítem vele.Egyáltalán nem könnyű tudomásul venni, hogy konkrétan a falnak beszélek.

2. Igyekszem normális hangnemet megütni
Ezt minimum kétszer-háromszor biztos megpróbálom, de sajnos nem mindig sikerül érdemi eredményt elérnem. Ilyenkor emelek egy oktávot meg némi hangerőt. Büszke nem vagyok rá. Viszont eredményes. (még)

3. Elmondhatja - meghallgatom
Fura igaz, hogy ideírom? Pedig annak, hogy jó kommunikáció legyen köztünk a gyerekkel nagyon fontos eleme az, hogy a beszélgetéseink ne csak abból álljanak, én mit akarok. Ne csak utasítsak, kérjek, kihallgassak, hanem meghallgassam akkor is, mikor ő kezdeményez. Mikor ő akar elmondani valamit. 
Kellenek az őszinte anya-lánya beszélgetések ahhoz, hogy a mindennapi kommunikációnk is működjön.

4. És ha már meghallgatom, akkor tényleg rá figyelek
Sokat dolgozom itthonról, ülök a monitor előtt, vagy beszélgetéseket folytatok telefonon. És bizony előfordul, hogy a lányom mondaná-mondaná, én meg odaböffentem, hogy figyelek, pedig nem. Ez nagyon nem jó. Hisz ő sem hülye, ahogy nekem nem esik jól, ha a falnak beszélek, nyilván neki sem.
A gyerek figyelmen kívül hagyása csak károsítja a kapcsolatot.
Ezért egy ideje tudatosan figyelek arra, hogy ha azt mondom mondhatod, akkor tényleg mondhassa. Ha ez nem megy, inkább bevallom, hogy egy kicsit még dolgoznom kell, de pár perc múlva ráérek, és beszélhetünk.

5. Fontosak számomra a gondolatai
Amíg kicsi volt a lányom - nevelgetés címszóval - igyekeztem megmondani, mikor mit tegyen, mit mondjon, mire mit reagáljon, hogyan érezzen. Pedig önálló egyéniség. Ez most, hogy kiskamasz, már teljesen egyértelmű. Nem tehetem meg vele, hogy nem veszem figyelembe a véleményét.
Nehezen megy, de igyekszem egészséges egyensúlyt fenntartani, és az ő akaratát is beleszámolni az egyenletbe. (persze visszaél vele, ezért nehéz ez mostanság)

Leírni könnyű volt. Elméletben tudom is.

Gyakorlatban meg, maradjunk annyiban, próbálkozom. Többnyire tényleg segítenek ezek a tudatos praktikák.

Máskor meg.. hát,  miss Öntudat az orromra vágja az ajtót.