2019. jan 17.

Ki neveli fel a gyerekeinket, ha mi negyvenesek korán halunk?

írta: NVK
Ki neveli fel a gyerekeinket, ha mi negyvenesek korán halunk?

#stressz #túlhajszoltság #koránhalunk

motoki-tonn-744459-unsplash.jpg


Szilveszter éjjel szívinfarktust kapott az egyik nagyon kedves ismerősöm.

Csak úgy, minden átmenet nélkül. Csak vásárolgatott, s közben szorítani kezdett a mellkasa.
Alig több, mint 40 éves.

A barátnőmet nem is olyan régen műtötték meg rosszindulatú daganattal, egy másik ismerősöm a közeljövőben fekszik kés alá ugyanezen okból. Erőszakos, gyorsan növő daganatot diagnosztizáltak nála.

Ismerek gyermeket, akinek az édesanyja bement a fürdőszobába, és soha többé nem jött ki onnan. Ismerek apát, akinek a lánya sokadszor veszi fel a küzdelmet egy erőszakos, pusztító betegséggel.

Valamennyi érintett nő. Valamennyien a 30-as 40-es éveiben.

Kikészít. Kikészít a tudat, hogy milyen törékenyek vagyunk, mennyire kevésen múlik az életünk. 
Nem tudom elengedni a gondolatot, hogy a nők szervezete lázad.
Lázad a túlterheltség, a kiszipolyozás ellen. 


Jó, ne sarkosítsuk ki a helyzetet a nőkre. Ugyanígy érintettek a korosztályom férfi tagjai is. 

Miért?
Mert hajtunk, mint a barmok, több fronton igyekszünk teljesíteni, sokszor túlteljesíteni, mindezt állandó stresszben. Stresszes az életünk, a munkánk, a környezetünk. Nem tudunk kikapcsolni, nem tudunk pihenni.

Eközben egészségtelenül étkezünk, mert nincs idő vagy pénz vagy egyik sem az egészséges ételekre, sokszor a nyugodt étkezésre sem.
Állva eszünk, mint a barmok, két perc alatt, futtában. 

Dohányzunk, mert a felgyülemlett rosszat sokan rossz szokásokkal próbáljuk kompenzálni. Iszunk, mert az idegességet így próbáljuk enyhíteni.

Keveset alszunk. Keveset sportolunk. Keveset pihenünk. Keveset nevetünk.

Megrendültem. Mert a korosztályom hullik. És én félek.

Nekem még volt szerencsém megismerni a dédszüleimet. A nagyszüleim is élnek még. A szüleim hangját is hallom, amikor csak akarom, és ezért szívből hálás vagyok.

A most születők vajon megismerik majd a nagyszüleiket? Lesz esélyük játszani a papával, mamával?

Hisz olyan későn vállalunk gyereket.

Folyton halogatjuk: most lakás, kell, jó munka, biztos megélhetés.  A karriert építjük. Nem jönnek a gyerekek, csak túl a harmincon. Ha egyáltalán jönnek, mert vannak, akiknek nem is sikerül a gyerekvállalás. Évekig. Pedig mindent elkövetnek. 

Én attól félek, ha így égetjük két végéről a gyertyát, ha az életmódunk ilyen stresszes és rohanó marad, a most születő nemzedéknek a szüleikkel sem lesz esélye együtt játszani.


Hullanak a 40 évesek. Ki neveli fel a gyerekeket?

Szólj hozzá

önazonosság