Nyomom a gázt, nézem, ahogy suhannak el mellettem a fák. Úton vagyok az édesapámhoz.

A rádióban dübörög valami zene. Fogalmam sincs mi az, de a ritmusa jó, dobolom a kormányon.
Aztán a lábam automatikusan leszáll a gázpedálról.

Lassítok.

A két oldalt kémlelem.

Vajon ott lesz? Vajon feltűnik kis kocsijával az út szélén? Vajon ezúttal is itt bandukol?

Kezdetben nem is igen tűnt fel.
Ugyan ki figyel az árokparton haladó láthatósági mellényes nőre? Épp csak annyira néztem rá, hogy ne üssem el.
De aztán újra és újra elhaladtam mellette...

Hogyhogy mindig az út szélén sétál? Hová tart? Mi a célja?

Meggyötört, fáradt arcú nő, talán 50 éves. Csak megy a kis kocsijával, talán egyik faluból a másikba, talán egyéb irányba.

Szoktátok figyelni az embereket? Kik ők? Hova mennek, miért mennek, mit csinálnak éppen? Vajon mire gondolnak? Vajon milyen az életük?
Boldogok? Szeretnek? Keserűek, magányosak? Vajon honnan, merre sodorja őket az élet?

Én többnyire rohanok, csak a szűk környezetem gondjaival-bajaival törődöm. Abból is van elég, úgy érzem, a vállam nem bír el több terhet, több nehéz sorsot, így önző módon elfordítom a fejem mások fájdalmától.

De néha, a páncélon beszivárog egy- egy sors, egy-egy pillanat, mikor érzem, hogy a lelkemben megmozdul valami.
Mikor szeretném kinyújtani a kezem, és azt a valakit megsimogatni. Beszélni, hozzá, biztatni vagy csak egyszerűen meghallgatni, ha arra van szüksége.

Szeretném azt mondani: Gyere, segítek!

Nem tudom, hogyan kell.

És úgy érzem, ők, akiknek igazán kéne a segítség, ők el sem fogadnák. Mert megtanultak csak magukra számítani, mert megtanultak egyedül, némán küzdeni. Nem kiáltják ki mindenkinek, hogy beázik a házam teteje, segíts! Nem üvöltik, nincs tüzelőm, megfagyok! Se azt, hogy éhezem...
Fogják a kiskocsit, és mennek. Gyűjtik a fát, végzik a dolgukat.
Felemelt fejjel, előreszegezett tekintettel.
Nap, nap után.

Tovasuhanó fák között hajtva kémlelem az út két oldalát.

És ő jön, húzza a kiskocsit.

Szeme dacosan, kitartóan előre néz. Dolga van, menni kell. Ki tudja, hova.