A szomszédban egy kedves, vidám, nyugdíjas néni lakik. Vagy legalábbis kedves és vidám volt mindig. Mostanában azonban észrevettem, hogy valami megváltozott.
...
Itt fekszel a karomban. Átölellek, arcom a tiédhez simítom.
Bensőséges ez a pillanat, ahogy szorosan a nyakam köré fonod a karjaid, semmihez sem fogható. Belélegzem az illatod, az orrom a nyakadhoz dörzsölöm.
Te huncut szemekkel rám nevetsz. Teljesen elvarázsolsz.
...
Ülök a metrón.
Nyomogatom a mobilomat, a közösségi oldalon barangolok. Nem teremtek szemkontaktust, nem szoktam.
Hirtelen két csaj vágódik be a szemközti ülésre.
Egy pillantást vetek csak rájuk, aztán visszafordulok a telefonomhoz.
De a hangjuk beszűrődik a tudatomba. Öntudatlanul figyelni kezdek.
...
Szívem, vendégeket hívtam!
Ez az a mondat, amitől icipicire összeugrik a gyomrom.
A mondat, amitől a szemem azonnal lézersugár pontossággal felméri, mit lát egy idegen, ha belép az ajtón, s mi az, amit villámgyorsan sikálni, suvickolni, elpakolni, bedugdosni, letakarni, lemosni, kimosni, elmosni, felmosni (hányféleképpen lehet mosni egy lakásban?) kell.
...
Senki nem lájkol, nem jelöl be, már látom kénytelen leszek kirakni a csö melleimet a fészbúk üzenőfalára, hogy legalább ott bókoljanak Dugniakarokjancsik.
Mert tudod, most már mindenki ezt csinálja, s érzem, nekem is kell egy lájk. Tőled. Vagy valaki mástól. Bárkitől.
...