2019. máj 14.

Csak adja a lóvét, egyébként lesz@rom - ZöldreVárva

írta: NVK
Csak adja a lóvét, egyébként lesz@rom - ZöldreVárva

#ezmostmetróssztori #maitinik #családiviszonyok

ayo-ogunseinde-479892-unsplash.jpg

 

Ülök a metrón.
Nyomogatom a mobilomat, a közösségi oldalon barangolok. Nem teremtek szemkontaktust, nem szoktam.

Hirtelen két csaj vágódik be a szemközti ülésre. 
Egy pillantást vetek csak rájuk, aztán visszafordulok a telefonomhoz.

De a hangjuk beszűrődik a tudatomba. Öntudatlanul figyelni kezdek.

- Nem, még nem váltak el. Nem tudom mit húzzák egymás idegeit. Apám már rég félrekefél azzal a másik nővel, csak a házon marakodnak. Anyám ott baszik ki vele, ahol csak tud, meg a hülye ribancával is.
- Nálunk se különb a helyzet, bár apám már elcuccolt, a nagyanyám régi lakásába.

Ösztönösen felnézek, s alaposan megnézem őket. A korukat csak nehezen tudom megsaccolni a vastag smink alatt, de biztosan nem idősebbek 17-nél.
A szemöldökük nem rossz, bár egy kicsit túl sötét. A szempillájuk nem természet alkotta dús, a nadrágjuk pedig több ezerért van szitává szaggatva.

Nem vagyok elég diszkrét, észreveszik, hogy őket nézem, de egyértelműen nem izgatom őket. Fogadok azt gondolják: na, a trampli sárgul az irigységtől.

Pedig nem irigykedem, csak kíváncsiskodom. Ők meg csak csacsognak tovább.

- És, nagyanyád jobban van?
- Nem, még mindig bent van a kórházban. Oda is nekünk kell bejárkálni anyámmal, mert apám nem képes odavonszolni magát. Pedig az ő anyja, bassza meg. De leköti a nője, meg a munka. Legalábbis azt mondja. Mi meg mehetünk minden nap abba a büdösbe. Undorító az egész. Elegem van apámból. 
- De elment a szülinapodra? Megköszöntött? - kérdezi a barátnő, közben szedelőzködni kezdenek.
Végigsimítanak a ruhájukon, megrázzák a hajukat, ami természetesen szintén szépen karban tartott, s almás mobillal a kezükben az ajtó felé indulnak. Azért még épp elcsípem a választ:
- Nem. Nem jött el. De nem is hiányzott. Pont nem érdekel. Bár megdobhatott volna egy huszassal, elszórtam volna egy nap alatt.

Nézem, ahogy távolodnak.  
Létezik, hogy valaha ők is voltak édes, tündéri, szőke loknis kislányok angyali mosollyal? Nyújtották a kezüket anya felé, megölelték apát? Vajon hogyan nevelkedtek? Szerették őket? Foglalkoztak velük? Vajon mitől lettek ilyenek? 

Nincsenek illúzióim, tudom, hogy az én gyerekem se lesz piskóta.

De istenemre mondom, abban a pillanatban azt gondoltam: belehalok, ha az én kicsi lányom is ilyen tini lesz....

Szólj hozzá

gondolatok